Az energiatárolóval kombinált hibrid napelemes rendszer afféle jolly jokerként működik, lehetővé téve a megtermelt energia tárolását és későbbi felhasználását akkor, amikor a panelek éppen nem termelnek. A 2024. január 1-jétől bevezetésre kerülő bruttó elszámolási rendszer részletei ugyan ma még nem ismertek, de az valószínűnek tűnik, hogy az új keretek között jobban megéri majd tárolóval bővített hibrid napelemes rendszer telepíttetésében gondolkodni.
Minden érintett számára pozitív fejlemény a háztartási méretű naperőművek ideiglenes hálózati betáplálási korlátozásának feloldását ősztől kilátásba helyező kormányrendelet megjelenése. Jelenleg a piacot bizonytalanság jellemzi, ezért a bejelentés nagyon időszerű volt, már csak azért is, mert a tervezhetőség szempontjából fontos időbeli ütemezést is tartalmaz a rendelet. Ha csak a korlátozás bevezetése miatt be nem nyújtott igénylések kapnak most csatlakozást, már az további jelentős napelemes kapacitás növekedést eredményezhet - vélik az Optimum Solar Home System Kft.-nél.
Az iparág az elmúlt időszakban a naperőmű-beruházásokra vonatkozó jogszabályi környezetben végrehajtott jelentős változtatások után is bizakodik a hazai megújuló energia piacban, a komoly hazai és külföldi fejlesztők továbbra is kiemelt helyszínként tekintenek Magyarországra, ezzel együtt a piacon jelentkező problémák rontják e tekintetben az ország versenyképességét. A magyar fejlesztők így a környező országokban is keresik a kedvezőbb feltételeket és gördülékeny ügyintézést, könnyített adminisztrációt és adott esetben kedvezményes áfát kínáló piacokat.
A tavalyi áremelések után 2023 elején ismét jelentősen növelték töltési díjaikat a hazai elektromobilitás szolgáltatók, melynek mértéke szolgáltatótól és helyszíntől függően akár a 100 százalékot is meghaladhatta. A szolgáltatók kényszerhelyzetben vannak, és nehéz döntést kellett hozniuk, amikor a különböző helyszíneken más-más tarifát vezettek be az energiaár jelentette probléma kezelése érdekében – mondta el lapunknak Dékány Géza, az Optimum Way Kft. ügyvezetője, aki szerint a hosszú távú megoldást szabályozásbeli változások, illetve az „okos szolgáltatók” megjelenése jelentheti majd. Ha nem sikerül a nyilvános és nem nyilvános tarifákat közelíteni egymáshoz, a nyilvános töltőhálózatok a kis kihasználtság miatt akár meg is szűnhetnek.
Tovább nőtt a magyarországi naperőművek beépített teljesítőképessége augusztusban, a mintegy 90 MW-os bővüléssel az összesített fotovoltaikus kapacitás megközelítette a 3570 MW-ot szeptember elsején - derül ki a Mavir által ismertetett adatokból. A rezsiszabályok módosulása, illetve az energiaárak emelkedése miatt pedig a piac még jobban felpöröghet, miután a napenergia iránt a nagy energiaigényű szereplők érdeklődése is megnőtt, de az elérhető támogatásokon sok múlhat – hangsúlyozza Lugos Roland, az Optimum Solar Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.
A hazai napenergia iparágon belül ismert volt a hálózatcsatlakozási lehetőségek szűkülése, a hirtelen stop azonban mindenkit meglepett. Vélhetően azonban nem ez az időszakos csatlakozási stop szabja át az Energiastratégia célszámait, hanem a jövőbeni zöld-beruházások volumene, amelyek a zöld-átállást hivatottak elérni – mondta Lugos Roland, az Optimum Solar Zrt. üzletfejlesztési igazgatója a Portfolio-nak.
Az Európai Unió új napenergia-stratégiájához mérhető, a teljes unió gazdaságát átfogó napenergia-fejlesztési terv még nem volt az EU történetében. A stratégia lehetővé teszi a napenergiában rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázását, ezáltal fontos mérföldkő a klímacélok eléréséhez és az orosz energiahordozóktól történő függetlenedéshez vezető úton.
A napelemparkok magyarországi történetében először emelkedhetnek az újonnan épülő nagy naperőművek termelői árai - derül ki a legutóbbi METÁR-tender bontási adataiból. A pályázat hivatalos végeredményét még nem hirdették ki, de a közzétett adatokból az is látszik, hogy jelentősen visszaesett a verseny, vagyis az igényelt és kiosztható támogatható villamosenergia-mennyiség hányadosa, ami a tender vonzerejének csökkenését jelzi.
Megugrott a háztartási napelemes energiatároló rendszerek új telepítéseinek száma Németországban a magas villamosenergia-árak és az energiaválság jelentette bizonytalanságok hatására, és a kereslet tovább erősödhet az orosz-ukrán háború következtében. Németország élen jár az európai háztartási energiatárolók telepítésében, ezért az itteni trend a többi ország szempontjából is iránymutató.
Átlépte a 3000 MW-ot a hazai fotovoltaikus naperőművek összesített beépített teljesítőképessége 2022. április elsején. A növekedés idén még magasabb sebességi fokozatba kapcsolhat, így a jövő év minden idők legnagyobb kapacitásbővülését hozhatja. A jelenlegi kiszámíthatatlan, kockázatokkal terhelt környezetben soha nem látott igény mutatkozik a zöld energetikai rendszerek iránt.
Az elmúlt években szép csendben Magyarországon is ismertté váltak az agro- vagy agrifotovoltaikus (agri pv, agro pv, APV) rendszerek, amelyeken egyszerre valósul meg napenergia- és mezőgazdasági termelés vagy legeltetés egy adott földterületen.
A napenergia szektorban tevékenykedő bajai Optimum Solar Zrt. 50%-os tulajdonosa lett a taszári repülőtér megvételére és hasznosítására kijelölt SGF Silu Global Fund Zrt.-nek. A terveik szerint a naperőmű-fejlesztés mellett, geotermikus és agrofotovoltaikus energetikai beruházások is elképzelhetőek a reptéren - szerepel a cég közleményében.
A naperőművek üzemeltetői egyre inkább képesek csökkenteni az időjárás kiszámíthatatlanságából adódó termelési bizonytalanságaikat, ezáltal a villamosenergia-rendszer stabilitása is növekedhet.
Uniós szinten és Magyarországon is egyre élénkebb érdeklődés tapasztalható a cégek részéről a hosszú távú zöldáram-beszerzési megállapodások (PPA-k) iránt, melyekkel a társaságok mérsékelhetik a piaci áramárak emelkedéséből és ingadozásából eredő kockázataiakat. Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított a PPA-beruházások megkönnyítéséről, itthon pedig egyeztetést tartottak a témáról az érintettek bevonásával.
Az energiaárak emelkedésének és ingadozásának több kedvezőtlen hatása is van az energiaintenzív iparágak képviselőire nézve. Bizonyos, már ma is létező kockázatkezelő megoldások alkalmazásával a cégek jelentősen mérsékelhetik függőségüket az energiaárak változásaitól, amire érdemes tartósan is felkészülniük.
Közeledik az akár 2,9-11,3 millió forintos, 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat december 6-án kezdődő első benyújtási szakasza, ezért az eddigi ajánlatkérések tapasztalatai alapján összeszedtük, a kiírás mely pontjai rejtik a leggyakoribb buktatókat és nehézségeket a pályázók számára, illetve hogy jellemzően melyek az ajánlatkérők által megfogalmazott legnépszerűbb igények.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?